Tag Archive for NWM

NWM Belgrád, 2016

November 17-20 között vettem részt második Network Meetingemen a félévben, amely során ezúttal Belgrádba utaztam.  Csütörtök este érkeztem Belgrádba, ahol az ice-breaking játékokra érkeztem meg.  25 résztvevő volt a NWM-en, főként  a környező antennákból (Novi Sad, Podgorica, Zágráb, Szófia, Szkopje), azonban holland, olasz és német AEGEE-sek is részt vettek, így jó kis csapat alakult ki. A régió Network Commission-ere, Alexandra… Read more →

NWM Ploiesti, 2016

AEGEE- Budapestből, az öt fős boardból hárman is részt vettünk a félév első Network Meeting eseményén. Glaub Ákos, mint elnök, Mészáros Bernadett, mint a külső kapcsolatokért felelős alelnök, és Buruzs Petra, mint titkár. A NWM a romániai AEGEE-Ploiesti szervezésében, a Ploiestihez közeli Busteni városában került megrendezésre, a megjelenésünk így a régióbeli közelséget is jól reprezentálta. A NWM fő témája a… Read more →

NWM Bratislava, 2016

  Amikor meghirdetésre került a pozsonyi Network Meeting témája, rendkívül izgatott lettem, hiszen pont a zok a dolgok kerültek megvitatásra, amelyekről úgy éreztem, hogy rendkívül fontosak AEGEE-Budapest jobb működéséhez. Mivel Pozsony nagyon közel van, releváns volt a téma, és számos régióbeli antenna elnöke részt vett így remek networking lehetőségek kínálkoztak, számomra is egyértelmű volt, hogy ott a helyem. A NWM… Read more →

NWM Málta, 2016

Április elején került sor a  négynapos máltai Network Meetingre AEGEE-Valletta szervezésében, amire négyen érkeztünk Budapestről.  Az ötven résztvevő között jelen voltak görögök, spanyolok, törökök, németek, a csapat háromnegyedét azonban olaszok alkották szinte minden olasz antennából. A szállás Málta egyik központi részén volt, Tarxien nevű településen (érdemes tudni, hogy Málta központi városában a városrészeket több önálló település alkotja), egy nagy és… Read more →

NWM Kolozsvár, 2015

Mit is mondhatnék, NWM szervezésben már volt részem, azonban NWM-en még nem, így külön kihívás volt részemről, hogy milyen is lesz egy komolyabb, szakmai programon részt venni. Utólagosan elmondhatom, hogy megérte. A jelentkezés, itt is mint máskor, egyszerűen ment nem volt nagy túljelentkezés, biztos befutó voltam. Összesen hárman mentünk Budapestről, köztünk Tekla, mint előadó. Én csütörtök reggel indultam kisbusszal, kockáztatatva… Read more →

Autumn Network Meeting Budapest 2014

Köszönjük mindenkinek a sok segítséget! Úgy érezzük, egy nagyon sikeres eventen vagyunk túl, Autumn Network Meeting Budapest 2014 szép zárása volt a félévnek!  Network Meeting Budapest was an amazing ending to our busy semester! Thanks for all the organizers, helpers, trainers and last but not least our always active participants who made this event truly unforgettable! Last weekend, 4-7 December,… Read more →