Erasmus+

Mi az Erasmus+?

Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja.

Hét korábbi EU-s támogatási programot fog össze egy komplex programban, köztük a Fiatalok Lendületben Programot.

Magyarországon az Erasmus+ program oktatási és képzési fejezetét a Tempus Közalapítvány koordinálja, az NCSSZI Erasmus+ Ifjúsági Programiroda pedig az ifjúsági fejezet nemzeti irodája.

 

Kiknek szól az Erasmus+ program?

A program hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósulhat meg.

Itt jön a képbe az AEGEE:

AEGEE-Budapesttel jelentkezhettek a különböző tréningekre, melyekről a heti hírlevelünkben kaptok rendszeres tájékoztatást.