Beszámoló a Moszkvai Exchangeről

Több mint egy év szünet után AEGEE-Budapest megvalósította 2019 márciusában az idei év első Exchangét, amely március 7 és 10-e között került megrendezésre Moszkvában, AEGEE-Moskva szervezésében.

Az Exchange-en 18 tagunk vett részt, míg AEGEE-Moszkva 5-10 állandó helperrel és a főszervezővel együtt fogadott minket. Az exchange fő tematikája az orosz tavaszünnep, a Maslenitsa volt, ami mellett számos más városnéző és kulturális programon is részt vettünk.  A Maslenitsa fesztivál egész Moszkvában több helyszínen zajlott, tánccal, koncertekkel, és játékokkal szórakoztatták az odalátogatókat, amely végén elégették a Maszlenyica-bábut, amely az ortodox böjti időszak végét szimbolizálja. A Maslenitsa fesztivál ráadásul a palacsinta ünnepe is, orosz vendéglátóink  az ünnep alkalmából pedig készítettek nekünk palacsintát.

 

Napközben a szervezők különböző városnéző túrákat tartottak nekünk, történelmi-, valamint művészeti tematikájút is, amelyek során meglátogattuk Moszkva fő látványosságait, mint a Vörös teret, Kreml-t, vagy a Tretyakov Galériát, a városnézést pedig játékokkal és feladatokkal egészítették ki.

Az exchange során az orosz étel-és italkülönlegességeket is végigkóstoltuk, a szervezők sokszor saját maguk készítettek nekünk orosz specialitásokat, mint a pelmenit, vagy a piroshkyt. A helyi különlegességeket ráadásul az exchange elején egy orosz szauna partyban (banja) próbáltuk ki, ahol tradicionális gőzfürdőzés és szaunázás mellett ismerkedtünk meg az orosz antenna tagjaival.

 

A beszámolót írták:

Az Exchange résztvevői