Network Meeting Praha – Czech youself! Find your AEGEE-spirit beszámoló

Habár a Chair pozícióm Agora Isztambul után megszűnt, a lelkesedésem még nem, így ideje volt a 10. Network Meeting részvételemnek is. Mivel a board ebben a félévben nem vett részt Network Meetingen, ezért én lettem a kijelölt aktív tag az antenna kritérium megszerzésére.

A Network Meeting 2018. november 8 és 11 között volt megtartva Prágában. Az eseményen 25 AEGEE-tag vett részt főleg a német és az orosz antennákból, illetve AEGEE-Debrecenből, két olasz, egy spanyol, és egy remélhetőleg jövőbeli francia lokálból. Én egyedül képviseltem AEGEE-Budapestet. A fő témakör a HR, illetve közös projektek létrehozása volt, emellett nagy szerep jutott a health indicator-oknak (a NetCom egyik új projektje) és az EPM reformnak. Mivel már dolgozom, és csütörtökön a megnyitón kívül csak csapatépítő programok voltak, ezért csütörtök este éjszakai vonattal indultam el Prágába, és egy viszonylag zökkenőmentes alvás után reggel már meg is érkeztem a városba. A pénteki nap az AEGEE-Opportunities sessionnel indult, ahol a szabvány prezentáció helyett mi magunk soroltuk fel a lehetőségeket az AEGEE-n belül. A nap a Best of my local sessionnel folytatódott, ahol az antennák a legjobb programjukat vázolták fel a többieknek (én a Golden Key gálát választottam, mint egyik legjobb alulról jövő kezdeményezés), majd ebéd után a HR session Project Hub formátumban lett megtartva, vagyis először felvázoltuk az AEGEE HR ciklusát, majd mindegyik életszakaszra a csapatok kitaláltak egy projektet – mi az alumni bevonásával foglalkoztunk. Vacsora után bevetettük magunkat Prága belvárosába és az éjszakába. A szombati napon az EPM konzultációval kezdtünk, ahol a formátum megvitatása helyett inkább a Focus Area-kra hangolódtunk, illetve Spyros ide gyűjtött ötleteket konkrét megvalósítható eseményekről, illetve mindegyik csapat kapott egy Focus Area-t, ami alapján kellett készíteni egy új, az egész Network számára használható projektet. A következő session-t Polina az Antenna Kritériumokra helyezte, ahol beazonosítottuk és csoportosítottuk őket, majd elmagyarázta a health indicators koncepciót (olyan indexek, ami alapján az antennák fenntarthatósága mérhető). Sajnos ezt a sessiont nem sikerült időben befejezni, ezért az esti Open Space helyett a health indicatorökkel foglalkoztunk ismét. Az esti session előtt pedig többet tanulhattunk meg AEGEE-Europe kommunikációjáról, illetve a leendő francia Kontaktnak fogalmaztunk meg tanácsokat mind külső, mind belső kommunikációval kapcsolatban. Az este az European Nighttal zárult, majd vasárnap a Network Meeting az esemény értékelésével ért véget. Összességében egy intenzív hétvégén vettem részt, ahol a kevesebb, de hosszabb sessionök, a kiváló hostel, a megfelelő mennyiségű ellátás és a szervezők/trénerek közös munkája egy jó eseményt hozott létre.

 

A beszámolót írta:
Hajdu Tekla