AGORA Enschede, 2017 – Immár negyedszerre

A 2017-es tavaszi Agora Enschedében került megrendezésre, amely az AEGEE féléves közgyűlése. Több mint 600 fiatal vett részt az eseményen és kapott lehetőséget, hogy megvitasson olyan kérdéseket, amely egy általános tagságon túlmutat, és az AEGEE, valamint Európa jövőjére vonatkozik. Az Agorán AEGEE-Budapest képviseletében hét tag vett részt. A vezetőséget Pintér Eszter, AEGEE-Budapest titkára képviselte. A három delegált Caesar Bálint, Csizmadia Árpád és Réti Balázs volt. A CD-ből Hajdú Tekla, a Mediation Comission-től Buruzs Petra vett részt az Agorán. Király Balázs visitorként vett részt a rendezvényen. Különleges alkalom volt ez az enschedei antennának is, hiszen ez volt a negyedik alkalom, hogy Agorát szervezhettek városukban. Az alábbiakban titkárunk és a három delegáltunk beszámolóját olvashatjátok.

a1

AEGEE-Budapest delegáltjai: Réti Balázs, Csizmadia Árpád, Caesar Bálint

Az idei tavaszi Agorára több turnusban utaztunk. Négy tagunk kocsival Csehország és Németország egyes városait beutazva, egy delegáltunk AEGEE-Debrecen és Pécs tagjaival repülővel, míg az egy másik tagunk stoppal. Az Agora az enschedei egyetemi kampusz (University of Twente) területén került megrendezésre. A szállás az egyetemi tornatermekbe, a plenáris és a többi ülés a szállástól nem messze, egy másik épületbe került. Ennek köszönhetően mindössze öt perc séta elég volt ahhoz, hogy átjussunk a reggeli plenárisokra. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a környezettudatosságra, pl.: kapott mindenki logózott műanyag bögrét, hogy abból igyon, így mentesítve a rendezvényt a műanyag poharak áradatától. Minden nap volt külön vegetáriánus menü is, továbbá pénteken nem volt terítéken semmilyen hús. A kávészünetekben igazi Stroopwafelt szolgáltak fel kávéval ahol néha sor alakult ki.

Az eddigiektől eltérően a mostani Agora nem a nyitó ünnepséggel kezdődött, hanem az AEGEE Fair-rel, ahol a résztvevőknek lehetőségük volt megismerni az egyes Working Groupokat és projekt teameket, feliratkozni a hírlevelükre, illetve a Candidates Café keretében kérdéseket feltenni az egyes pozíciókra jelentkezőknek. Mi nagy lelkesedéssel iratkoztunk fel a különböző WG-k sheetjeikre, vagy csak játszottunk egyet értékes nyereményekért, mint egy kitűző. A délután során megkezdődött az Agora a nyitó plenárissal, amelynek kihagyhatatlan része volt a Roll Call, ami az antennák bemutatkozásának folyamata, néha külön performanszokkal, énekekkel. Mint mindig, idén is a hollandok, spanyolok és az olaszok voltak a leghangosabbak.

Este, ünnepélyes keretek között került megrendezésre a nyitó ünnepség, az Opening Ceremony, amelynek az enschedei színház adott otthont. Beszédet mondott többek között AEGEE-Europe elnöke Salamon Réka, AEGEE-Enschede elnöke Renske Hortensius, az Agora főszervezője Tom Simons, a University of Twente rektora Renske Hortensius, valamint az egykori Chair tagjai is. Az este további részében táncosok és zenészek szórakoztattak minket.

a2

Kötelező fényképezés az Opening Ceremony után: Pintér Eszter, Caesar Bálint és Buruzs Petra

Az Agorán AEGEE-Budapest képviseletében feladatunk volt, hogy szavazzunk az egyes jelöltekről, mint pl.: az egyes comissionök tagjairól (Audit, Juridical, Mediation, Network, Chair Team), a prezentációk alapján megválasszuk a Comité Directeur (CD) tagjait, illetve a proposalokat megvitassuk, és szavazzunk róluk. Idén a legnagyobb port AEGEE-Europe elnökének megválasztása kavarta. A megadott határidő előtt csak Salamon Réka, AEGEE-Europe jelenlegi elnöke jelentkezett az elnöki pozícióra, míg Loes Rotten, Netcommie a határidő után adta le a jelentkezését. Az Agora első nap ugyanakkor megszavazta még az Opening Ceremony keretén belül, hogy Loes is indulhasson az elnökválasztáson, így Marco Daniele is indulhatott CD-tagnak.

Az elnöki vita kicsit sem bizonyult feszültségtől mentesnek. Miután mindkét jelölt megtartotta a prezentációját, többen is rákérdeztek az elnökök stratégiai céljaira, hogyan képzelik el az AEGEE jövőjét, inkább a nagyobb vagy a kisebb struktúrákban gondolkodnak-e. Kritikaként felmerült, hogy Réka habár jó menedzser, vezetőnek nem mindig bizonyult megfelelőnek. Sokszor az az érzésünk támadt, hogy a kritikák nagy része inkább személyes volt, mintsem szakmai, ami miatt később többen fel is szólaltak. Még csütörtökön este meghoztuk szavazatainkat a jelöltekről. Egy felszólaló javaslatára péntek reggel az Agora szavazott arról a kérdésről, hogy a szokásostól eltérően hozzák nyilvánosságra az eddigi szavazatok eredményét. Ez alapján AEGEE-Europe elnöke Loes Rutten lett (57%-kal), a következő CD-be pedig Florian, Teresa, Maria, Marco, Fabrizio és Adonis lett megválasztva.

a3

Salamon Réka elnökjelölti prezentációját tartja

Az Agora egyik unalmas, de annál fontosabb része, a pénzügyes CD tag prezentációja a szervezet éves költségvetéséről. Eme prezentáció során válik láthatóvá a tagoknak, hogy hol tart pénzügyileg a szervezet, szükséges-e a nadrágszíjat meghúzni, és ha igen, mennyire. További része volt az Agorának a korábban benyújtott javaslatok (proposalek) megvitatása, amelyek olyan módosítási tervek, amelyek az alapszabály, a CIA megváltoztatását készítik elő. Ezeket a pritánniákon tárgyaltuk meg, amelyek végén a delegáltak arról szavaztak, hogy azok tartalma megfelelő-e, hogy az Agora elé terjesszék. Egy szekcióban egyszerre legfeljebb három pritanniát lehetett tartani, amelyeken a delegáltaknak kötelező volt a részvétel.

a4

Életkép a pritánniákról (a képen Tom Simons, Agora főszervező)

12 proposal közül kettő nem került elfogadásra. Az egyiknek az lett volna a lényege, hogy egy adott antenna úgy is megfelelhet az antenna kritériumoknak, ha egy európai esemény helyett évente kettő helyi eseményt szervez, ami összhangban áll az Action Agenda-val. Ez lényegében a kis antennáknak kedvezett volna, akik önerejükből csak nehezen tudnak megszervezni egy európai szintű eseményt. A másik egy online szavazási rendszer lett volna az Agorák előtt. Ugyanakkor meg lett szavazva az a proposal, hogy ne csak az Agorát szervező antenna viselje a teljes felelősséget a követekző Agora kiválasztásában. Ezt a módosítási javaslatot a CD adta be, amely a pritánnián teljes át lett írva. Ez meglehetősen sok problémát jelentett mind a benyújtóknak, mind a delegáltaknak, hiszen itt az eredeti cél az lett volna, hogy a CD csak javasol helyszínt a beadott pályázatok alapján, de a végső döntést az Agorára bízta volna. A végső verzió hasonló lett, a CD javasol a pályázatok alapján egy antennát, amit két héttel az Agora előtt közzé kell tenni. Az antennának pedig prezentálnia kell a tervét az Agorán. Amennyiben ratifikálásra kerül az Agora által, akkor megkapja a következő utáni Agora szervezési jogát.

A pénteki ebédszünet után lehetősége volt a résztvevőknek találkozni a Netcommie-jukkal és a Network-ükkel. Mivel a mi netcommie-nk, Alin nem volt jelen, így Hajdú Tekla (CD, volt netcommie) tartotta a megbeszélést. Tekla kiemelte az antennák közötti kommunikáció fontosságát, illetve a netcommie-val folyamatos kapcsolattartás szükségességét. Felmerült javaslatként a Netcom túra ötlete is, ami lehetőséget teremtene az egyes antennáknak arra, hogy többször találkozhassanak élőben is a netcommie-jukkal. Délután bemutatásra került az új Visual Identity (VIM2), amely több lehetőséget ad szabályozott keretek között a vizuális megjelenésre. Továbbá színpadra lépett Marie-Hélène Caillol, aki édesapja, Franck Biancheri hagyatékáról beszélt, valamint megköszönte AEGEE-Budapestnek is a kiváló szervezést, amit az április konferencia terén nyújtott.

A szombati napon volt egy kis szabadidőnk, ezt városnézéssel töltöttük Enschedében. A záró ünnepség keretén belül kihirdetésre került a 2018. évi tavaszi Agora helyszíne, amelyet AEGEE-Krakkó kapott meg, továbbá szintén kihirdetésre került, hogy a 2018. évi EPM (European Planning Meeting) Yerevánban lesz megtartva. Aláírásra kerültek a Twin Antenna agreementek, amiből volt idén szerencsére elég, pl.: Moszkva Bergamoval lett Twin, illetve meghosszabbításra is kerültek egyes Twin agreementek, pl.: a régóta gyümölcsöző kapcsolatú Aachen és Lviv közötti. Ezután Tekla beszámolt a Localok állapotáról. Sajnos sok antenna le lett minősítve teljesítményük alapján, és Contact Antennákká változtak, de szerencsére van pozitív példa is. A záró esemény végén kihirdetésre került az összes szavazás eredménye. Ezután hivatalosan köszönetet mondtak a szervezők a segítőknek, beszélt a főszervező, és mindenki megajándékozott mindenkit.

A záró ünnepséget követően nem sok időnk maradt felkészülni a European Nightra. Sajnos a helyszín rettentő kicsit volt, ezért egyre többen és többen gyűltünk össze kint az udvaron, de éjfél előtt onnan is kitereltek minket, így a gym melletti tetőteraszon folytathattuk tovább az esti levezető partyt.

Összességében egy fantasztikus Agorát tudhatunk a hátunk mögött, ahol sok új barátra tettünk szert, jobb rálátást kaptunk az európai szint működésébe és újra átéltük egy hatalmas közösséghez tartozás élményét.

a5

AEGEE-Budapest, AEGEE-Debrecen és AEGEE-Pécs

A beszámolót készítették:
Caesar Bálint, Csizmadia Árpád, Pintér Eszter és Réti Balázs