Agora Isztambul, 2018 – Két kontinens – Egy Agora

AEGEE-Budapest 18 tagja vett részt a 2018-as őszi Agorán, mely Isztambulban került megrendezésre.

Nemzetközi szinten is képviselve voltunk, hiszen Hajdu Tekla Chairperson-ként, Salamon Réka szervezőként, Mészáros Berni Secretary Assistant-ként, illetve a Europe on Track tagjaként, Hanesz Julcsi pedig a Civic Education Working Group tagjaként vett részt a közgyűlésen.

Az Agora különlegessége volt idén, hogy tematikusan, a Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals) köré épült. Ez egy 17 pontból álló keretrendszer, amit az ENSZ tűzött ki megvalósítandó célként, hogy véget vessünk a szegénységnek, megküzdjünk a klímaváltozással és harcoljunk az igazságtalanság ellen. A pénteki napot teljesen e téma köré szervezték. Ezen kívül a szervezők buzdítottak minket, hogy hozzuk a saját poharunkat, így csökkentve a műanyag hulladék mértékét.

A Human Resources Committee idén is megtartotta az Agora Mentorship Project-et, ahová bárki jelentkezhetett, ha elveszettnek érezte magát az Agorák világában, hiszen először vett részt a féléves közgyűlésen vagy először volt delegálti státuszban.

A közgyűlés már október 2-án kora délután elkezdődött a HRC Agora for Newbies és Agora for Experts workshopjaival, majd este az Opening Ceremony-val folytatódott. A hagyományhoz híven AEGEE-Europe elnöke, Spyros Papadatos köszöntő beszédét nemcsak angolul, hanem az Agorát megrendező város nyelvén, tehát törökül is elmondta. Az est során többek között megnézhettünk egy tradicionális török táncot is, a Zeybek-et.

Szerda reggel hivatalosan is sor került az Agora megnyitására az Opening Plenary keretében. Ezután kezdetét vette a prytania, progress meetingek és workshopok sora.

Mivel egyedüli delegáltként képviseltem antennánkat, ezért kiválaszthattam melyik prytaniumra megyek be a három párhuzamosan zajló közül. Számos érdekes proposal volt, így néha nem volt egyszerű a választás. Talán a legnagyobb vitát az Agoran résztvevő visitorok számának szabályozásáról szóló proposal váltotta ki. A benyújtók szerint erre azért lenne szükség, mert bár a visitorok száma minden évben magas, ennek ellenére az antennák nem küldenek maximális számú delegáltat. Így nem minden antenna véleménye lesz képviselve, ezt szeretnék elkerülni a jövőben. Az Agora ezt a proposalt végül elvetette.

Ahogyan az az őszi Agorákon lenni szokott, most is megválasztásra kerültek a Chair Team, Summer University Coordination Team, Mediation Commission, az Audit Commission tagjai és a Network Commission egy része. A különböző pozíciókra pályázók prezentálása szerda  este kezdődött, mely után lehetett kérdéseket is feltenni. Csütörtökön folytatódtak a prezentációk.

Ebédszünetben Netcom gyűlésre mentünk, ahol Dommal, a NetCommienkkal és a saját network-ünkbe tartozó antennákkal találkozhattunk és a Kraut Crowd problémáit beszéltük át.

Az esti plenáris ülésen kiderültek a prytania eredményei, majd ezután kezdtük el a szavazást, mely már a visitorok jelenléte nélkül zajlott.

Szombaton a Closing Plenary keretében a Network Status Update-ből kiderült, hogy 5 új kontakttal bővült a szervezet: Angers, Würzburg, Gothenburg, Münster és Batumi csatlakozott a networkhöz. Így jelenleg 133 antenna, 22 contact antenna és 5 contact van. Ezután nem volt más hátra, mint a várva várt eredmények kihirdetése, vagyis hogy ki fogja betölteni a különböző pozíciókat az elkövetkező időszakban.

Az esti programok sem maradtak el: a European Night talán a valaha volt legelőkelőbb helyszínen került megrendezésre: egy ötcsillagos szálloda termében. Az Agora méltó befejezése volt a szombat esti Boszporuszon zajló boat party.

Izgatottan várjuk a következő, tavaszi Agorat, mely Bukarestben kerül megrendezésre. Remélem ott is ilyen sokan fogjuk képviselni AEGEE-Budapestet!

A beszámolót írta: Pintér Eszter