NWM Alicante, 2017 beszámoló

Két év kihagyás után ismét jelentkeztem Network Meetingre, mégpedig az AEGEE-Alicante által szervezett NWM-re. A Network Meeting lényege, hogy általában ugyanahhoz a régióhoz tartozó antenna aktív tagjai összegyűlnek, hogy megvitassák az antenna problémáit, átbeszéljék az egyes antennák által képviselt „legjobb gyakorlatokat”, lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a résztvevők fejleszthessék bizonyos skilljeiket: pl public speaking, project management, communication stb.

Már augusztus közepén tervben volt, hogy visszatérek Spanyolországba, és mivel az időpont is megfelelőnek tűnt, nem hezitáltam sokat azon, hogy jelentkezzek. Noha a Network Meeting csak csütörtökön, november 3-án kezdődött, szerencsém volt korábban kiutazni, és megnézhettem Valencia és Alicante városát is az NWM előtt. Mindkét város közel egy millió lakost tudhat magának, és ezen kívül rendkívül híresek a helyi paellájukról, boraikról, illetve nem utolsósorban látványosságaikról. Valenciában érdemes megnézni a belváros zeg-zugos kis utcácskáit, az Oceánograficot, a régi városkaput. Alicantéban pedig érdekességnek számít a fellegvár, a több kilométeres kikötői sétány, illetve volt szerencsém kipróbálni a helyi specialitást, a turront is.

Noha az eventet AEGEE-Alicante szervezte, a helyszín mégse Alicante volt, hanem Crevillente, Alicantétól nagyjából egy órányira autóval. Kicsit sajnáltam is, hogy nem volt időm jobban megnézni Alicante városát, de maga az event mindenért kárpótolt. Megérkezésünk és a szállás elfoglalása után rögtön ice breaking game-mel indítottuk a napot, aminek a lényege az volt, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást, ráhangolódjanak az eventre. Hasznosnak bizonyultak ezek a feladatok, mert a nap végére már mindenki ismerte egymást, tudta, hogy a többiek mennyire beszélik jól az angol nyelvet.

Vacsora után az opening ceremony-val folytatódott az est, ahol azon túl, hogy bemutatkozott a CD tag Teresa, a netcommie: Alejandra, illetve a helyi szervezők, minden antennának röviden be kellett mutatkoznia. Honnan jött, mik az elvárásai, milyen projektekben aktív az antennája, milyen nemzetközi esemény szervezését tervezi a közeljövőben. Az esetet szolid buli követte ezután.

 

Az NWM rövid bemutatása

A második napon rögtön belevágtunk a sessionökbe a reggelit követően. Az első és talán az egész NWM alatt legkiemelkedőbb session az egyes antennák SWOT-jainak megvitatása volt. AEGEE-Budapest többek között ezeket emelte ki: recruitment, Erasmus+, local activities, knowledge transfer. Miután megvitattuk az egyes erősségeket – pl. egyes antennák jók a tagok toborzásában, ezt más antennák hogyan tudnák implementálni – lehetőségünk volt egymásnak kérdést feltenni, megvitatni az egyes javaslatok pozitívumait és negatívumait. Pl. kevés antenna ismeri igazán az Erasmus + adta lehetőségeket, így örültem, hogy megoszthattam a tudásom erről a fókuszpontról.

Ebéd után Adrian AEGEE-Leonból és Celia AEGEE-Zaragozaból tartott két sessiont a data privacyről, illetve az egyes kommunikációs csatornákról. Itt útravalóként azt vittem haza, hogy a chat semmilyen körülmények között nem egy hatékony eszköz, ha egy eventet szervezünk, hiszen könnyen elveszhetnek a releváns információk. Külön gyorstalpalót kaptunk gmail-ből, ahol megtanultam, hogyan kell külön csoportosítani az egyes e-maileket tartalom, küldő, egyéb szempontok szerint.

A data privacyval kapcsolatban fontos információ, hogy a tagfelvételkor mindig kötelező közölni a tagokkal, hogy mire is használjuk fel az adataikat, kinek küldjük el a személyes adatokat (pl. CD)

A szervezők törekedtek arra, hogy az egész event alatt legyenek csapatépítő programok, így egy-egy workshop után tartottak ice breaking gameket, ahol méginkább közelebb kerülhettek egymáshoz a tagok.

A délután folyamán szó esett egyebek mellett az együttműködés fontosságáról. Ilyenre lehet példa szervezetek közti együttműködés, az AEGEE és az adott egyetem közötti együttműködés, valamint szó volt a twin antennákról. A twin antenna egy olyan kétirányú partneri kapcsolat két, általában nem ugyanabban a földrajzi régióban lévő antenna között, akik közös érdekeken felbuzdulva szorosabbra veszik az együttműködést egymás között. Erre volt jó példa Barcelona és Thesszaloniki kapcsolata, akik idén nyáron közös nyári egyetemet is szerveztek. Vagy másik példa Zaragoza és Genova közti twin antenna kapcsolat, akik már közös exchange-et, közös programokat is szerveznek, illetve a tagok egymás között is kommunikálnak egymással skype- on.

A sessionök egészen fél tízig eltartottak, majd ezt követően sor került a helyi kocsmatúrára, amelyet az egyes faházakban tartottak meg. Mivel az NWM tematikája a Harry Potter volt, így a kocsmatúrát azkabani buli követte, ahol mindenkinek be kellett öltöznie valamilyen ijesztő jelmezbe.

 

Másnap reggeli után folytatódtak a workshopok. AEGEE’s battle: ennek a workshopnak a fő kérdése az volt, hogy mi az előnyösebb számunkra: erősebb network kevesebb antennával vagy több antenna legyen, ami együtt jár azzal is, hogy gyengül a network kohéziója. A többség amellett érvelt, hogy sokkal előnyösebb, ha a minőségre fókuszálunk a mennyiség helyett, így előnyösebb, ha kevesebb, de aktívabb antennával rendelkezik az AEGEE. Szó volt továbbá a toborzás problémájáról, ami látszólag az egész networkben egy radikális probléma. Sokan küzdenek azzal, hogy megtartsák a tagságot, illetve azokat a tagokat is, aki csak nyári egyetemre mentek.

Ebéd után egymást követően 3 workshopunk volt: internal education, fundraising, visual identity. Ebből most az utóbbi kettőt emelném ki. Sok antenna panaszkodott, hogy nem igazán megy a fundraising a localjuknál, nincsenek szponzorjaik, vagy egyszerűen nem tudják magukat eladni egy külső félnek. Terry a következő javaslatokat mutatta be: 1) hivatalos levél írása a szponzornak, hivatalosan megcímezve, ahol feltüntetjük, hogy mit is szeretnénk kapni, és cserébe mi mit ajánlunk fel. Fontos, hogy legyen egy olyan adatbázisunk, ahol számon tartjuk: az adott partnert, a kontaktszemély elérhetőségét, milyen terméket nyújt, mekkora mennyiségben, e-mail cím, telefonszám. Így utólag már sokkal egyszerűbb szponzorokat találnunk egy eventhez, hiszen csak ki kell keresni az adott személy elérhetőségét az adatbázisból. A másik érdekes workshop pedig a Visual identity-ről szólt, ahol hasznos tanácsokat kaphattunk Lorenzotól, a SUCT PR tagjától arra vonatkozóan, hogy csináljunk megfelelő PR-t egy adott eventhez, mik lehetnek a buktatói annak, ha nem vesszük figyelembe a Visual Identity-t.

Ezt követően bemutatkozott az új spanyol netcommie Celia, illetve a subcommission csapata a La Tripulación 9.1. Alejandra után ők fogják közösen felügyelni a spanyol, illetve a portugál antennák működését. Habár majd csak januártól kezdenek el dolgozni, a csapat már most összeállt, és elkezdték a közös munkát.

A szombati nap folyamán az utolsó workshopok egyike a non-formal educationről szólt. Itt lényegében megvitattuk, hogy miben nyújt többet vagy mást az AEGEE, mint egy formális oktatás, és milyen előnyök származhatnak később a munkakeresésénél. Utána mindenki elmesélte, hogy milyen skilljei fejlődtek az AEGEE-nek köszönhetően: pl nyelvi skillek, event management, magabiztosság, public speaking. Ezután azt is megvitattuk, hogy ki miben szeretne fejlődni a jövőben az AEGEE-nek köszönhetően: pl. public speaking, pr, leadership. A hosszas workshopok után végre eljött az idő a lazításra is, és kezdetét vette a híres European Night. Erre mindenkinek be kellett öltöznie valamilyen állatjelmezbe, persze csak akkor, ha belefért a bőröndbe. J Utána mindegyik antenna sorra bemutatta az ételeit, és italait. Alicante megcsinálta a challenge-t, hogy visszakapja a zászlót Zaragozától. Ezt követően hajnalig tartott a felhőtlen szórakozás.

Eljött végül az utolsó nap is, vasárnap. Ez a nap lényegében az open space-ről szólt, mindenki felvethetett egy témát, amiről korábban nem volt szó, vagy úgy gondolta, hogy érdemes lenne jobban megvitatni. Többek között ilyen téma volt a kritikus gondolkodás, tematikus eventek szervezése, recruitment.

Habár maga az event csak bő három napig tartott, úgy érzem mindenképpen megérte elmenni, találkozni ismert és új AEGEE-s tagokkal. Jó volt látni, hogy az új tagokat mennyire lehet motiválni annak érdekében, hogy az AEGEE egy fejlődő, dinamikus szervezet legyen.

 

A cikket írta: Réti Balázs, Titkár