Agora Catania, 2017 – Miért jó élmény egy Agora?

Az Agora egy nagy esemény ahol, mint tag, érezni lehet a szervezetnek az igazi erejét, hogy hány embert mozgat meg, hogy mennyi, puszta lelkesedésből elvégzett munka az, ami összetart a mai napig egy ilyen nagy Európai szinten működő diákszervezetet. Lehet hallani különböző nemzetközi eseményekről és újra találkozni régi ismerősökkel, akikről azt hittük, hogy sosem látjuk őket újra, vagy legalábbis nem ilyen hamar.

Az Agora egy fórum, mind szervezett, mind informális értelemben. Szervezett keretek között zajlanak viták a szervezet jövőjéről, működéséről, projektjeiről, eredményeiről. Szemi/Informális keretek között viszont új kapcsolatok szövődnek, projektek jönnek létre az egyes antennák között, akikből az AEGEE valójában összeáll, és azzá válik a szervezet, ami ma az AEGEE-t jelenti mindannyiunk számára.

Az Agora az AEGEE féléves közgyűlése, annak a legfontosabb és legrangosabb eseménye. AEGEE-Budapest ennek megfelelően másfél héttel az Agora kezdete előtt megrendezte az Agora Nightot. Az estén Hajdu Tekla vezetésével átvettük, hogy mi történik az Agorán, beszéltünk a jelöltekről, és helyben megszavaztuk a proposaleket. Az Agora azon túl, hogy szervezetünk féléves közgyűlése, rengeteg egyéb programot is nyújt a tagoknak. Wokrshopok, meetingek színesítik a kínálatot, sőt, mentor rendszert is biztosított, amire egyik tagunk jelentkezett is, ami, amit arra szolgált, hogy a kezdőket bevezesse az Agora rejtelmeibe.

A 2017 őszi Agora Szicíliában, Catania városában került megrendezésre. A döntés egy évvel korábban, Kisinyovban lett kihirdetve. Néhány tagunk Budapestről autóval ment le, többek pedig már kedden megérkeztek repülővel. AEGEE-Budapest örömére szolgált, hogy az Agorát Pécs és Debrecen társaságában tölthette, így összesen a magyar antennák részéről több mint 20-an voltunk.

Az Agora nyitórendezvénye (Opening Ceremony) szerda este volt a későbbi plenárisok helyszínén, amely meglepően színvonalas, komoly és autentikus volt, csak kicsit túl hosszúra sikeredett. Volt ceremóniamester, beszélt a polgármester, volt operaénekes, több tánccsoport, pantomimozás, majd sor került Loes Rutten elnöki köszöntőjére. Az Opening után egy gálavacsorán töltöttük az est fennmaradó részét.

Csütörtök reggel kezdetét vette az Agora az Opening Plenaryval. A Chairperson és AEGEE-Europe elnöke, Loes Rutten mondott köszöntő beszédet, majd a roll-call után a Chair Team prezentálta az agendát. Ismertetésre került az Agora menete, a szabályok, a szavazás és minden olyan dolog, amit a delegáltaknak és a visitoroknak kell tudni. A delegáltaknak bent kellett lenniük a plenáris üléseken kívül, a prytaniakon is. Előre fel voltak osztva a termekre, hogy ki melyik pritanniára fog bemenni. Az elkövetkezendő három nap sok izgalmat hozott. Budapest részéről volt egy megbeszélésünk a Networkünkkel, amit Alin távolléte miatt Réka tartott. Tárgyaltunk  Zágrábbal egy lehetséges együttműködésről. Részt vettünk a Fair-en, ami egy fantasztikus lehetőség nem csak a matricák gyűjtésére, hanem arra is, hogy megismerkedjenek a tagok a különböző European Body-kal.

Nem csak a delegáltak, hanem sok visitor is bent volt a plenárisokon és pritanniákon. Nagy örömünkre szolgált, hogy Hajdu Teklát megválasztották a következő Agora Chairpersonjének. Érdekessége volt az Agorának, hogy kettő proposal is visszamondásra került, pl: Fabrizioé, aki azzal indokolta, hogy még jobban ki kell dolgoznia azt. Sajnálattal láttuk, hogy 3 antenna megszűnt, de örömmel vettük tudomásul Antalya kontakttá válását. Volt egy olyan javaslat, ami nagyon tetszett, Jorge javaslata, miszerint minden Agora-n be lehetne mutatni az AEGEE szponzorait. Például sokan ismerik a Flixbus-t, de rajta kívül még rengeteg lehetőség és támogató van, akikről nem is tudunk, és nekik lehetne több időt is szentelni. Nem csak azért, mert ettől jobban megismernék a tagok őket, hanem ez a potenciális szponzoroknak is egy csábító lehetőség lenne, hogy támogassák az AEGEE-t.

A Closing Plenary-n hirdették ki a négy legjobbra értékelt nyári egyetemet, a projektek vezetői pedig beszámoltak az éves munkájukról. Sajnálatos esemény volt, hogy az Agora végén nem került meghirdetésre következő Agora helyszín, mert nem volt rá jelentkező, így a CD meghosszabbította a jelentkezési határidőt október közepéig. A záró plenáris a szervezőgárda egy éves munkájának megköszönésével zárult.

“Összességében ezt az Agorát fantasztikusnak értékelem, örülök, hogy ott lehettem, és hogy megismertem ennyi embert, az meg külön öröm hogy a magyarországi delegáció ekkora volt. “Árpi”

“Úgy vélem, hogy Budapest számára kifejezetten fontos volt ez az esemény, hiszen megindult egy erősebb együttműködés a magyar antennák között, amire korábban nem volt példa. Ennek köszönhetően Budapest és Pécs együtt fogja majd szervezni a NYE-et decemberben.” Balázs

“Összességében egy izgalmas Agorát zártunk október elején minden magyar résztvevővel együtt. Sok tagunk találkozott régi ismerősével, én is egy olyannal, akit Cagliari óta nem is láttam. Nem sok időm volt, Cataniát nem is láttam, azonban Taorminát és az Etnát is sikerült (esőben) megnéznünk.” Bálint

“Ez volt az első Agora, amin delegáltként vettem részt. Ez az élmény kicsit máshogy alakult, mint képzeltem, és nagyon sűrű volt a program is a kötelező prytanniákkal és plenárisokkal, azonban ennek ellenére jól éreztem magam.” Eszti

“Számomra ez az Agora azért is volt nagy élmény, mert minden az újdonság varázsával hatott, hiszen bár lassan 3 éve tart az Aegee-s pályafutásom, időzítési okok miatt sosem tudtam eljutni egyre. Ezért is már nagyon vártam, hogy végre megnézhessem mi is ez valójában, mi történik, hogy működnek a szavazások, a viták stb. “Jani”

“Megállapíthatom, hogy az első agora átélése elég intenzív élmény. “Viki”

 

A beszámolót meghatározott részeit Bozzay Árpád, Burgyán János, Caesar Bálint, Pepó Viktória, Pintér Eszter, Réti Balázs készítették.