Trainer’s Forum 2017, Wroclaw

Beszámoló

Mindenképpen jó dolog, hogy mint AEGEEs eljuthattam a Trainer’s Forumra.

Hogy miért is?

Mert hihetetlen sok érdekes témával és annak kitalálójával találkozhattam. Az egész program egy Core Team (a képen látható csapat) vezetésével csináld magad alapú volt, sokszor csak rajtunk állt a program, mi tettük össze együttes erővel, de valahogy mindig volt mindenkinek valami feladata akar kisebb csoportban, ami előre vitte a programot és a személyes fejlődést is.

pp1

Az én feladatom például a Learning Process továbbítása a többiek felé volt,  de előfordult olyan kis előre összeszedett csoport is akik a fő tematikáért voltak felelősek, voltak akik az idő betartásáért, akik a tisztaságáért, voltak akik a fényképész tehetségüket mutathattak meg a folytonos képi dokumentációkkal, voltak akik a többieket tájékoztattak a következő programokról vagy annak változásairól, szóval minden apróság a nagy terv része volt és mindenki kivehette a szerepét belőle.

Ami érdekesség és nekem teljesen újdonság volt az egy kommunikációs platform a Slack.

Bár valahogy az e-mail és a Facebook mindig megmaradt az alap csatornának de jelen esetben a Slack vette át a folyamatos információ áradatot.  Több információt itt találhattok róla: https://slack.com/

A szállás az egyik egyetemhez tartozó kollégium  különböző épületeiben és emeletein volt 2-3 ágyas szobákban, ágyakon. Az én szobám már olyan magason volt, hogy a wifi már nem is ért el odáig, de ez egy cseppet sem zavart ( na jó néha igen )mert így legalább teljes időt tudtam fordítani a szocializációra és a szobatársak megismerésére.

Szinte leírhatatlan milyen közeg volt jelent ezen a januári fagyos ámde a hó fehérségétől szikrázó napokban, mindenki már kora reggel készen állt hogy meghódítsa  a világot, akár még éhesen is. Ugyanis az eseményt megelőzően volt Open Call  a sessionökre szinte majdnem mindenki lehetőséget kapott, hogy egy 1-2 órás tréninget amit szeretne kipróbálni megtarthassa. Számos különböző jellegű es hátterű tréner volt jelen különböző szervezetekből.

 

pp2

 

Tréning téma volt többek közt a FLOW, Scale or Cooperation, Habits of highly successful people,Creativity,Emotional inteligence, Paralinguistic communication, Graphisoft design, Coaching in the training process, LEGO, Graphic facilitation, Improvisation, Persuasion for trainers, Asking questions, Time management, Energy Management, Needs analysis, Facilitation, Follow-up, Social entreprenership, HR retention, Humour in trainings ,The power of silence etc.

A kávé szünetek is csak úgy sziporkáztak a kapcsolat építő apró beszélgetések folyamán, hiszen itt Wroclawban gyűlt össze a diak szervezetek több generációs tréner hálózata egész Európából. Az imádnivaló Wroclaw nem csak helyet adott az új szakmai és baráti kapcsolatoknak, hanem számos reunion helyszínévé is vált. Ahogy egymás közt csak úgy pattogtak a belső poénok de bőven keletkeztek újak is. Mindenképpen ajánlom legalább egyszer mindenki számára ezt a TsF, azaz a Trainer’s fórumot hiszen hihetetlen élet élmény.

De meg kell hagyni,hogy tréninget tartani a trénereknek olyan, mint az orvosokat kezelni, nehéz de nem lehetetlen, sőt a pozitív építő kritikára éhes trénerek közössége és együttes ereje tényleg magával ragadó. Utána úgyse tudtok nemet mondani a következőre sem, remélem ott találkozunk. ?

 

A beszámolót írta: Petra Buruzs

2017.01.17