Agora Chisinau, 2016 – “We love challenges“

Idén ősszel különös helyszínen, Moldovában került megrendezésre a félév legfontosabb európai eseménye, az Agora. AEGEE-Budapesttől nyolcan látogattunk el Moldova fővárosába, Chisinauba, valamint AEGEE-Debrecen és AEGEE-Pécs két-két tagja is velünk tartott. Szervezetünket delegáltként Glaub Ákos (elnök), Mészáros Bernadett (külső kapcsolatokért felelős alelnök), valamint Caesar Bálint képviselte. Emellett a vezetőségből Buruzs Petra (titkár) is részt vett az eseményen.

A megnyitó ünnepség szerda este remek hangulatban telt, amely során táncosok, énekesek, szóló gitárosok, és egy gyerekcsoport táncos előadása tette színessé a nyitó gálát. A nagy színházteremben körülbelül 500-an foglalhattunk helyet. Ez a terem szolgált a további napok során a plenárisok színhelyéül is

agora

.

Csütörtök reggeltől kezdődtek a szakmai programok, délelőttönként és késő este plenárisokon, délután pedig pritaniákon, workshopokon és progress meetingeken vettünk részt.

Az első plenáris a szervezők üdvözlésével kezdődött, továbbá olyan fontos tájékoztatásokat kaptunk, mint a szavazások rendje, vagy a házszabály. Ezek után ratifikálásra került a Bergamoi Agora, valamint a korszerűsített alaptörvény, a CIA. A délelőtt második részében hallgathattuk meg a pozíciókra való jelentkezők prezentációit. Ez előtt azonban ismertettek egy fontos változtatást ennek menetét illetően, amelyet 2016 tavaszán szavaztuk meg Bergamoban. E szerint a különböző pozíciók jelöltjeinek nem a bemutatkozásuk után tehettek fel kérdéseket az Agora résztvevői, hanem már előtte, így lehetőséget adva a jelölteknek,hogy a kérdésekre felkészülhessenek, valamint elkerülve a korábban gyakran elhúzódó kérdésfeltevést.

A Pritanniákon összesen 6 javaslatot (proposal) vitattunk meg. Ezek közül a legnagyobb vitát a nemzetiségek eltávolításának indítványa volt a CIA-ból. A proposal megpróbálta azt a szabályt megszüntetetni, amely biztosította az egy országból való helyek maximális számát a különböző pozíciókban. Elfogadásával elképzelhető lett volna, hogy pl.: a CD-ben csak hollandok legyenek beválasztva. A javaslatot végül az Agora leszavazta. Továbbá szintén leszavazta a JC-re vonatkozó “természetes szerep”-re benyújtott javaslatot is. A további négy javaslatot az Agora elfogadta, amely között volt a Chair eltávolítása az EPM-ről, vagy az RTC reform.

ag

Továbbá fontos része volt az Agorának a leköszönő CD munkájának és az új CD terveinek ismertetése, valamint a munkacsoportok elmúlt egy éves tevékenységének és a pénzügyi beszámolónak ismertetése is. Az Agora emellett megválasztotta az új Summer University Coordination Team 4 tagját, a Network Commission 5 új tagját, Audit Commosion 1 tagját, valamint a Mediation Commission 2 tagját is. Ennek kapcsán AEGEE-Budapest számára kiemelkedő esemény történt. Buruzs Petrát, antennánk jelenlegi titkárát is megválasztotta az Agora a Mediation Commission második tagjának. Petra 2013 óta tag, azóta aktív szerepet képviselt szervezetünkben. Második ízben van a boardban, korábban középvezető volt. Ezúton is gratulálunk és sok sikert kívánunk neki az új pozícióhoz.

A nem kötelező programok, mint a Workshopok vagy a Progress Meetingek, lehetőséget nyújtottak jellemzően a visitoroknak, hogy minél többet tudjanak meg a szervezet működéséről. Olyan Workshopok voltak megtartva, mint: Hogyan szervezzük egy fantasztikus EU Nightot, vagy az Emberi jogok és a valóság. Mivel a delegáltaknak kötelezően kellett részt venniük a Pritanniákon, így nem volt lehetőségünk az említett programokra elmenni. Caesar Bálint az első nap szabad felében részt vett egy olyan előadáson (Agora for Experts), amely ismertette az Agorák működési rendjét, ki-mikor szólalhat fel, hogy lehet Proposalt készíteni, stb. Mészáros Bernadett és Glaub Ákos részt vettek egy olyan workshopon, ahol a sikeres antennák titkait ismertették.

aa

A záró plenáris ülés során sok izgalmas dolog történt. Egy új twin-antenna párost köszönthettünk Lviv és Krakkó között, továbbá két Upgraded Contact-Antennát, Mugla és Vigo személyében, valamint egy új Contact-Antennát Malaga személyében. Az Agora végén kihirdetésre került a 2017-es őszi Agora helyszíne, amit Cataniaban fognak megrendezni, az olasz antennák legnagyobb örömére. Az Agora végén semmi olyan órákon át tartó vitahalmaz nem történt, amilyen a korábbi Agorákon bevett szokás volt. Utolsó nap a legtöbb vita a tavaszi EPM topikokról zajlott, pontosabban arról, hogy először legyen rangsorolva a 6 kidolgozott téma és utána annak a darabszáma, vagy, hogy először a maximális számát adjuk meg a témáknak majd határozzuk meg az abba való topikokat. Ezen Agorán egy Roll Call sem volt.

Az utolsó napon lehetőségünk volt találkozni Network Commissioner-ünkkel, valamint a régiónkhoz tartozó antennánk tagjaival. Mindez remek hangulatban telt. A találkozó során megvitattuk hogyan lehetne feljelszteni az antennák és a NetCom közötti kapcsolatot, valamint információáramlást és feltehettük kérdéseinket is. A találkozó végén megbeszéltük, hogy tartunk majd egy ‘social skype meeting’-et, hogy jobban megismerjük egymást. 🙂

untitled

Az Agora alatt a szálláshelyünk a Manej Stadionban volt, amely nagy sportrendezvények helyszínéül szokott szolgálni. Most matracokon és hálózsákokban mi töltöttük meg a stadiont. Volt melegvíz és fűtés is, így a korábbi Agorákhoz hasonlítva egyáltalán nem volt rossz a helyszín választása. A magyar delegáció nagy része egy bérelt minibusszal tette meg a több mint 1000km-es utat. Ottartózkodásunk alatt meglehetősen hideg, esős időben volt részünk, így esténként finom, helyi borok fogyasztásával próbáltunk egy kicsit felmelegedni. Minden nap reggel 7 után volt az ébresztő, és bérelt buszokkal szállítottak minket a plenárisok helyszínére. A csípős párás reggeleken átkelni a dugós városon nem volt a legszívderítőbb élmény. A várost úgy lehetne legjobban jellemezni, hogy megállt az idő a 90-es években. Meghatározó épületnek a panelház számított, abból is inkább a balkáni stílus. Ilyenekkel volt tele a várost szimbolizáló belváros is.

kk

Moldovában több híres borteremelő vidék is van. Itt található a világ legnagyobb boros pincéje is. Sajnos a 200 km hosszú, évi két millió üveg bor befogadására épített pincerendszerbe nem jutottunk el. Moldovában két hivatalos nyelv van, az egyik a román, ez nyugat Moldovára jellemző, a másik az orosz, ami az ország keleti felén elterjedtebb. Az ország keleti határa mentén terül el a Dnyeszter Menti Köztársaság, ami egy önálló, szinte egyetlen ország által sem elismert állam, melynek fővárosa Tiraspol, ami egyben Moldova második legnagyobb városa is. Közülünk néhányan ide is ellátogattak, épp egy nemzeti ünnep ideje alatt.

A napi reggeliket a Vasutas Kultúrpalotában kaptuk meg, ami rendszerint egy szendvics és néhány aprósütemény volt, teával vagy kávéval. A reggeli plenárisok kilenckor kezdődtek.

Az őszi Agorán is lehetőségünk nyílt találkozni számos külföldi barátunkkal, többek között testvérantennánk, Heidelberg tagjaival is. Ezek a találkozások mindig jó hangulatban teltek, átbeszélhettük a nyári SU-k legjobb pillanatait, új embereket ismerhettünk meg, és jól éreztük magunkat. Ez az Agora is nagyon jó hangulatban telt, reméljük, lehetőségünk lesz még további Agorákon is részt venni, akár delegáltként, hisz felkészülten csak így tudjuk képviselni az egyik legnagyobb antennát, Budapestet az Aegee-ben.

A beszámolót készítették: Mészáros Bernadett, Glaub Ákos, Buruzs Petra, Caesar Bálint